fbpx

Fontos, hogy a gyerekek ne csak olyan ételeket vigyenek magukkal tízóraira az iskolába, amelyeket szeretnek, de amelyek egészségesek is. Mutatjuk, mit javasolnak ehhez a szakértők. Mi több, az említett két szemponton túl azt is érdemes figyelembe venni, hogy az útravaló jól tárolható, könnyen fogyasztható és kellően tápláló legyen – hívja fel a figyelmet Facebook-posztjában a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ). Néhány kreatív ötlet nagyban elősegítheti, hogy mindezen kívánalmaknak meg tudjunk felelni a mindennapokban.

Először is az MDOSZ bejegyzése szerint érdemes kicsit elrugaszkodni a szendvicsektől. Ízletes wrapot varázsolhatunk például teljes kiőrlésű tortillalapokból, megtöltve azokat húspástétommal, sajtkrémmel, túrókrémmel vagy magavakkal dúsított növényi krémmel, így akár szezámmagos csicseriborsókrémmel. A wrapot feltekerve kisebb tekercsekre vághatjuk fel, így a gyermek is könnyebben boldogul majd vele a szünetben. A dobozba tegyünk mellé a rostbevitel érdekében koktélparadicsomot, uborkát vagy más hasábra vágott zöldséget is.

Jó irányt jelenthetnek továbbá az olajos magvak, legyen szó akár dióról, manduláról vagy mogyoróról. Almával, körtével, szilvával, esetleg szőlővel párosítva egyszerű, de nagyszerű megoldást kínálnak tízóraira. Sőt, készíthetünk házi müzliszeletet is, aszalványokkal dúsítva a magvas-zabpelyhes alapot. Érdemes megemlíteni, hogy az elkészítés folyamatába a gyerekeket is bevon hatjuk, akik így még lelkesebben fogják elfogyasztani másnap az otthon készült fogásokat.

Ami pedig az innivalót illeti, a víznél nincs jobb választás. Nem csupán a megfelelő folyadékpótlást biztosítja, de nem tartalmaz felesleges cukrokat, ennél fogva a kalóriabevitelt sem növeli észrevétlenül, mint sok üdítőital. Ha pedig gyermeked mindenképpen szeretne valami ízesebbet, akkor köztes megoldásként jó ötlet lehet, ha bogyós gyümölcsöket szórsz a vízbe – javasolják a dietetikusok.