Minden akció a kijelölt időszakban, a készlet erejéig érvényes!
Új termékcsalád
Apivita Natúr
dermokozmetikumok
ÜDVÖZÖLJÜK AZ APIVITA VILÁGÁBAN…
… ahol a természet és az ember áll a középpontban.
… ahol a tapasztalat az érzelmek és a hatékonyság kéz a kézben járnak.
… aminek filozófiájával szeretnénk „beporozni” az egész bolygót.
A méhek és a görög természet közötti örök szinergia ihlette az APIVITA környezet iránti elkötelezettségét. Ezt képviseli és testesíti meg minden termékünk, amelyeket a fenntarthatóság és a felelősségvállalás szellemében fejlesztettünk ki.
A hónap témája
November 1. – Emlékezés és elengedés
Amikor a világ elcsendesedik. A novemberi napoknak sajátos, lassú ritmusa van. A levegő hűvösebb, a fény tompább, a természet színei fakulnak. Mintha maga a világ is egy mély levegőt venne, és aztán lassan, csendben kifújná. Ebben az időszakban, amikor a természet lehalkul, bennünk is megszületik a vágy a lelassulásra, az emlékezésre – és arra, hogy elengedjük, amit már nem tudunk megtartani.
November 1-ét nem csupán a gyertyák fénye jellemzi, hanem ez a belső csend ideje is. Az elengedés ilyenkor különös jelentőséget kap: a veszteségeinkre gondolunk, a hiányokra, amelyek az év során megérintettek minket. De az elengedés nemcsak gyász lehet – néha múltbeli kapcsolat, régi félelem, megszokott szerep vagy egy korábbi önmagunk elengedését jelenti.
A csend jelentése ilyenkor mélyebb, mint bármikor máskor: nem a hiányról szól, hanem arról, hogy teret adunk annak, ami bennünk van. A csendben nemcsak a fájdalmat halljuk meg, hanem az elfogadást is. Ez az időszak meghívás arra, hogy a külső zaj helyett befelé figyeljünk, és megtapasztaljuk, milyen, amikor nem rohanunk tovább.
Új termékcsalád
Apivita Natúr dermokozmetikumok

Az applikáció ingyenesen letölthető az ismert felületekről, vagy elérhető help.semmelweis.hu címen.
Május 17-től EgészségAblak néven, új logóval és bővített funkciókkal jelenik meg az EESZT népszerű mobilalkalmazása. A korábban myEESZT néven ismertté vált mobilapplikáció továbbra is ingyenesen, de már EgészségAblak néven tölthető le az alkalmazásáruházakból.
A mobilalkalmazás frissítését követően az EgészségAblak minden TAJ-számmal és Ügyfélkapuval rendelkező állampolgár számára egyszerű és kényelmes megoldást nyújt az eReceptek és immár az egészségügyi dokumentumok megtekintésére és letöltésére. A páciens az összes egészségügyi dokumentációját láthatja a mobilján is. Így például a különböző laboreredmények, ambuláns lapok, az ellátó intézmény és orvos neve. A dokumentumok letölthetők az alkalmazásban, így azok offline állapotban később is megtekinthetők. Az új funkciók mellett a Digitális Covid-igazolványok továbbra is elérhetők maradnak.
A mobilapplikáció EgészségAblak néven a lakosság számára ingyenesen elérhető az App Store, Google Play és HUAWEI AppGallery alkalmazásáruházakból.
Az applikáció letöltéséről bővebb tájékoztatás az EESZT Lakossági Portál Mobilalkalmazások menüpontjában található.
Aktuális E-vény információk
A patikában leggyakrabban felmerülő kérdések megválaszolásával szeretnénk segítséget nyújtani az E-vények használatának könnyebb megértéséhez.
Forduljanak hozzánk nyugodtan bármilyen kérdéssel!
GYAKORI KÉRDÉSEK:
HOGYAN ÍRHAT FEL AZ ORVOS E-VÉNYT?
- személyes konzultáció keretén belül
- telefonos konzultáció keretén belül
HONNAN TUDHATOM, HOGY AZ E-VÉNY VALÓBAN FELKERÜLT-E AZ ELEKTRONIKUS TÉRBE (FELHŐBE)?
- A következő linken bárki megnézheti mit írt fel neki elektronikusan az orvos, amennyiben rendelkezik ügyfélkapuval és tudja a belépéshez szükséges felhasználónevet és jelszót:https://www.eeszt.gov.hu/hu/nyito-oldal.
Ennek lépései ITT olvashatóak.
HOGYAN VÁLTHATOM KI A SAJÁT E-VÉNYEMET?
14 éves kortól mindenki kiváthatja a saját gyógyszereit a következő módok valamelyike szerint:
• TAJ szám+azonosító igazolvány (pl. személyi igazolvány, jogosítvány, útlevél)
• felírási igazolással,
• esetleg elektronikus személyivel (ha ismerem a hozzá tartozó PIN kódot)
HOGYAN VÁLTHATOM KI MÁS RÉSZÉRE AZ E-VÉNYT?
• beteg TAJ száma+a kiváltó azonosító igazolványa (pl. személyi igazolvány, jogosítvány, útlevél)
• felírási igazolással
• Elektronikus vény kiváltásakor (amennyiben nincs felírási igazolás) minden esetben szükség van a KIVÁLTÓ személy azonosító okiratát felmutatni (pl. személyi igazolvány, jogosítvány, útlevél) és a beteg TAJ-számát bediktálni. Ezek hiányában nem tudjuk az elektronikus térbe (felhőbe) felírt gyógyszereket kiadni!
MIÉRT NEM ADHAT TÁJÉKOZTATÁST A GYÓGYSZERTÁR TELEFONON AZ E-VÉNYEKRE VONATKOZÓAN?
Hírek
Milyen teát igyak megfázásra
Ha kapar a torkod és levert vagy, jóleshet egy csésze meleg tea. A választásnál azonban érdemes a tüneteid mellett az elkészítésre és a fogyasztás módjára is figyelned. A tea elsősorban a folyadékpótlásban segíthet, melege pedig kellemes lehet a kaparó toroknak. Az...
Magnézium felszívódás
A magnézium felszívódását egyes italok jelentősen befolyásolhatják. A gyógyszerész szerint a kávé, a tea, az alkohol, bizonyos üdítők és a tej fogyasztása közvetlenül a magnézium bevétele előtt vagy után csökkentheti a hatóanyag hasznosulását. Mutatjuk, mire érdemes...
Veszélyes a regeneráció hiánya
A regeneráció hiánya sportolás után azért veszélyes, mert a szervezetnek nincs elegendő ideje az edzés során keletkezett terhelés feldolgozására, az energiaraktárak feltöltésére és az izomszövetek helyreállítására. Ha az intenzív edzések között tartósan elmarad a...