A maszkviselés már önmagában is sok problémát okozhat, a szemüvegesek azonban még jobban megszenvedhetik az ezzel járó procedúrát. Sokan számolnak be ugyanis arról, hogy ha felteszik a maszkot, rögtön az első levegővételnél bepárásodik a szemüvegük. Szerencsére van egy trükk, ami segíthet, hatékonysága ráadásul tudományosan bizonyított.
Bár az állandóan bepárásodó szemüveg csupán apró kellemetlenségnek tűnhet a koronavírus-járvány által okozott komoly nehézségekhez képest, hibás döntés lenne nem foglalkozni vele. Főleg úgy, hogy egy egyszerű módszerrel az érintettek örökre búcsút inthetnek a bosszúságnak. A probléma egyébként nem új keletű, az egészségügyi szakemberek például jóval régebb óta küzdenek vele, mint mi, többiek, akik a pandémia miatt kényszerülünk rendszeresen maszkot hordani. De lássuk azt a sokat emlegetett trükköt!
A szappan erre is jó
Az Annals of The Royal College of Surgeons of England című szaklapban 2011-ben jelent meg egy tanulmány, ebben két tudós hathatós fegyverrel rukkolt elő a maszk által okozott szemüvegbepárásodás ellen, amely amellett, hogy nagyon kellemetlen az egészségügyben dolgozók számára, még a munkájuk elvégzésében is akadályozhatja őket. A trükk nem igényel kézügyességet, fillérekbe kerül, és még azt sem kell kockáztatnunk, hogy alkalmazása után a szemüvegről veszélyes kemikáliák juthatnak a szemünkbe.
“Mielőtt feltennénk a maszkot, mossuk meg a lencséket szappanos vízzel, majd óvatosan rázzuk le a felesleges cseppeket. Ezután vagy hagyjuk megszáradni a felületet, vagy egy puha kendővel töröljük meg azt. Ha ezzel megvagyunk, nyugodtan feltehetjük a maszkot, a szemüvegünknek nem szabad bepárásodnia” – olvasható a szövegben.
Más üvegfelületeken ugyanúgy beválik
Ahogy azt a tanulmány két írója, Sheraz Shafi Malik és Shahbaz Shafi Malik elmagyarázta, a maszkviselés miatt a kilélegzett levegő felfele irányul, és “ráül” a szemüveglencsékre. A lencsék hűvösebb felületén lecsapódó meleg vízgőz apró vízcseppeket és párát képez (a cseppek a vízmolekulák közötti felületi feszültség miatt keletkeznek). A szappanos víz azonban egy olyan láthatatlan réteget képez a lencse felületén, amely feloldja ezt a feszültséget, és hatására a vízcseppek egyenletesen oszlanak el. A szakértők egyébként bármilyen más üvegfelület esetén javasolják a módszer alkalmazását, ha el akarjuk kerülni annak bepárásodását.
forrás: www.hazipatika.com