fbpx

A köhögés egy tünet, aminek hátterében számtalan betegség húzódhat meg. Leggyakrabban például a légúti fertőző betegségeknek, az asztmának vagy a reflux betegségnek lehet a tünete. A köhögés a tévhitekkel ellentétben nem betegség, hanem tünet és reflex. Technikailag a leírása: zárt hangrés mellett végrehajtott erőteljes kilégzés. A légzőizmok erőteljes összehúzódásával a tüdőből nagy mennyiségű levegő távozik, méghozzá igen gyorsan. Ez az “áramlat” pedig megnyitja az amúgy zárt hangrést. A köhögés elég gyakran előforduló tünet, bárkit, bármikor elfoghat. Mivel tünetről beszélünk, ezért nagyon sokféle betegség és állapot esetén köhöghet valaki. Így gyakorlatilag mindenkinél előfordulhat. Ugyanakkor a krónikus köhögés – a legalább 8 héten át tartó tünet – nem dohányzóknál is akár 40 százalékos előfordulást mutat.

A köhögés tünet, tehát a diagnózishoz nem elegendő magának a köhögés tényének a megállapítása, hanem jellemzőinek a figyelembevétele is fontos. A jellemzőkből lehet ugyanis következtetni a kiváltó okra. A köhögésnél a szakértő akár már a hallása alapján is gondolhat a kiváltó okra, de természetesen a pontos diagnózis ennél alaposabb vizsgálatok alapján állítható fel.

Száraz köhögés

Hogyan ismerjük fel?

  • Köhögök, de nem jön fel semmi.
  • Kínoz és rohamokban tör rám a köhögés, de nincs köpet.
  • Nem érzem, hogy bármi le lenne tapadva, de mégis köhögési ingerem van.
  • Korábban jött fel hurut, de most már nem hat a köptető, viszont még mindig köhögök.

A száraz köhögés alapvetően vírusfertőzés következményeként alakulhat ki, azonban nem minden esetben: gyakran kíséri száraz köhögés a tüdőgyulladást, a hörghurutot, a légcsőhurutot és a mellhártyagyulladást is. A száraz köhögéstől szenvedő betegeknél gyakran előfordul, hogy a sok kínzó köhögés odáig vezethet, hogy a légcső irritációja hányást provokál. Ilyenkor a száraz köhögést mindenképp csillapítani kell, és feltétlenül kerüljük a váladékoldók használatát, mert ezek csak még jobban rontják a köhögést. Számos vény nélkül kapható köhögéscsillapító áll rendelkezésünkre a tünetek visszaszorítására.

Nagyon hasznos a párásítás, a sok-sok folyadék fogyasztása és az inhalálás. Ha az orvos hörgőgyulladást diagnosztizál, antibiotikumot és hörgőtágítót is fog rendelni. Nagyon jó hatásfokkal alkalmazhatók a mellkaskrémek, mivel ezek használata csillapíthatja a tüneteket.

Hurutos köhögés

Hogyan ismerjük fel?

  • Köhögésnél érzem, hogy „szörcsög a tüdőm”.
  • Köhögésnél váladék, köpet jön fel.
  • Feljön váladék, de nagyon nehezen.

A letapadt váladék hátterében számtalan betegség állhat, az egyszerű náthától az allergiáig, a bakteriális és gombás fertőzéseken át az asztmáig. Természetesen, a legfontosabb annak kiderítése, hogy milyen probléma okozza a mellkasi váladékfelgyülemlést, hiszen ennek alapján kell a megfelelő terápiát meghatározni. Szerencsére, számos gyógyszer, köptető alkalmas a probléma kezelésére, és házi módszerekkel is sokat tehetünk a mielőbbi felépülésért.

Sokan emlékeznek még arra, hogy a nagymamájuk, anyukájuk gőzölést, inhalálást javasolt, ha csúnyán köhögtek. A gőz melege és a nyirkosság egyaránt a segítségünkre lehetnek abban, hogy a letapadt váladékot feloldjuk. Egy tálba töltsünk forró vizet, majd tegyünk hozzá néhány csepp eukaliptusz, rozmaring vagy borsmenta illóolajat. Óvatosan hajoljunk a tál fölé, fedjük be a fejünket egy törülközővel, és lélegezzük be a meleg gőzöket, ameddig csak bírjuk. Naponta többször is ismételjük meg. Ha ezt nem találjuk elviselhetőnek, az is nagy segítség lehet, ha egy kisebb törlőkendőre csepegtetünk az illóolajból, a zuhanyfülke sarkába tesszük, majd meleg vízzel lezuhanyozunk.

A váladékos, hurutos vagy nedves köhögésnél nappalra érdemes váladékoldót szedni, amelyeknek több fajtája is kapható vény nélküli illetve receptköteles formában. Ilyenkor is fontos a bőséges folyadékfogyasztás, mivel a köptető készítmény csak így tudja igazán jól kifejteni a hatását. Éjszakára, lefekvés előtt azonban inkább kerüljük a váladékoldó használatát, mert az csak fokozza a köhögést. Késő délután vagy kora este vegyük be az utolsó adagot. Ha szükséges, akkor a napközbeni hurutoldást este váltsa fel a köhögéscsillapítás, hogy nyugodtan teljen az éjszaka.

Nedves köhögést sokszor okoz arcüreggyulladás, hörghurut vagy tüdőgyulladás. Természetesen találkozhatunk kevert típusú köhögéssel is. Amennyiben a köhögéshez köpetürítés is társul, ennek jellege segíthet az orvosnak a helyes diagnózis felállításában.

Ugató köhögés

Hogyan ismerjük fel?

  • Gyakran minden átmenet nélkül, hirtelen, akár az éjszaka kellős közepén jelentkezik.
  • A beteg által kiadott hang hasonlít a kutya ugatásához.

Gyakran áll a háttérben vírusfertőzés, ami a gégét illetve a gége alatti területet támadja meg, gégegyulladást okozva. Sokszor jár rekedtséggel és légzési nehezítettséggel. Ezzel párhuzamosan a légutak kiszáradnak, a nyálkahártya pedig megnagyobbodik, így a levegő útja még tovább szűkül.

Különös odafigyelést igényel hároméves kor alatt, mert addigra fejeződik be a légutak teljes kifejlődése. Ezért kicsiknél erre nagyon oda kell figyelni. Első lépésként nyissunk ablakot, adjunk a gyermeknek kalciumot, és juttassuk el szakemberhez, ha kell, mentővel.

Sok szülő számára lehet ez ismerős, és az alábbi praktikák is jó szolgálatot tehetnek: jól felöltöztetve álljunk a gyerekkel a nyitott hűtőajtó elé, vagy nagy sugárban folyassunk a mosdóba, kádba hideg vizet. Az így kapott nedves pára jótékonyan hat a nyálkahártyára. Emellett nagyon fontos, hogy a gyermeket nyugtassuk meg, hiszen ennek hiányában még tovább romolhat az állapota.

Hároméves korra a légzőrendszer porcai annyira megerősödnek, hogy ezek a tünetek már jóval enyhébbek lesznek. A gyermek esetleg szteroidot tartalmazó kúpot is kaphat, ennek adagolását mindig tartsuk be, mert jelentős mellékhatásai is lehetnek, ha gyakran alkalmazzák. Az inhalálás is elősegíti a gyorsabb gyógyulást.

forrás: kohoges-horghurut.hu, hazipatika.com