A tápanyaghiány azt jelenti, hogy a bevitt táplálék mennyisége elegendő ugyan, de a hasznosanyag-tartalma minimális. Ezt a szakemberek minőségi éhezésnek nevezik, és ez mindannyiunkat érinthet. Szabó Roland táplálkozástudományi szakértő szerint, ha valaki már délután négy órakor fáradt, vagy csak tíz-húsz percig tud folyamatosan koncentrálni, majd utána kávéznia kell, kezdje el koncentrált táplálékokkal kiegészíteni az étkezéseit, és akkor rájöhet arra, milyen a szervezet normális teljesítőképessége.
A szakértő szerint érdemes elkerülni a nagyüzemi körülmények között előállított, főleg ismeretlen eredetű élelmiszerek fogyasztását. Ehelyett sokkal inkább a megbízható forrásból származó, kistermelők által termelt és feldolgozott alapanyagokat érdemes használni az ételek elkészítéséhez – írja az Agromonitor.
Márai Géza, a Szent István Egyetem környezetgazdálkodási intézetének tanára évtizedek óta vizsgálja, hogy a “mennyiségi” gazdálkodás és a környezetszennyezés hatására hogyan romlott talajaink minősége, és ennek következtében milyen káros hatások érték a növényeket, állatokat és rajtuk keresztül egészségünket. A magyar talajok legalább felében erős savasodási folyamat ment végbe. Ennek az oka többek között a savas eső, a nagyarányú műtrágyázás, illetve a kommunális szennyezésből, a mosóporokból származó foszfátterhelés. A növények a jelenlegi gazdálkodás mellett már nem képesek elegendő ásványi anyagot és nyomelemet a talajból felvenni, és így a takarmányon keresztül az állatok sem. A tápláléklánc végén pedig ott az ember, aki hiába eszik sok zöldséget, gyümölcsöt, húst, lehet, hogy jóllakik, de minőségileg éhezik – állítja Szabó Roland.
Az 1960-as évektől napjainkig az élelmiszerekben drasztikusan megváltozott a mikroelemek és a vitaminok mennyisége. Az alábbi táblázatban bemutat néhányat az „eredmények” közül:
Ásványi anyag és mikroelem tartalom
Csökkenés 1966 – 1990 |
Maradt 1990 |
|
Búza |
50,00% |
50,00% |
Árpa |
62,30% |
37,70% |
Kukorica |
81,40% |
18,60% |
Répafélék |
25,00% |
75,00% |
Vitamintartalom
Csökkenés 1966 – 1990 |
Maradt 1990 |
|
Borsó |
50,00% |
50,00% |
Tej |
95,00% |
5,00% |
Káposzta |
95,00% |
5,00% |
Sárgarépa |
40,00% |
60,00% |
Forrás: A zöldség és a gyümölcs már nem a régi (2004.05.04. The Ecologist)
Egy 1985 – 96 között végzett külföldi tanulmány is a fentieket támasztja alá, és jelzi, hogy országhatárainkon túl sem jobb a helyzet:
Ásványok és vitaminok mg-ban 100 g élelmiszerben |
Vizsgált anyagok |
Eredmény 1985 |
Eredmény 1996 |
Különbség |
Brokkoli |
kalcium |
103 | 33 | -68% |
folsav |
47 | 23 | -52% | |
magnézium |
24 | 18 | -25% | |
Bab |
folsav |
39 | 34 | -12% |
magnézium |
26 | 22 | -15% | |
B6 vitamin |
140 | 55 | -61% | |
Burgonya |
kalcium |
14 | 4 | -70% |
magnézium |
27 | 18 | -33% | |
Sárgarépa |
kalcium |
37 | 31 | -17% |
magnézium |
21 | 9 | -57% | |
Spenót |
magnézium |
62 | 19 | -68% |
C-vitamin |
51 | 21 | -58% | |
Alma |
C-vitamin |
5 | 1 | -80% |
kalcium |
8 | 7 | -12% | |
folsav |
23 | 3 | -84% | |
Banán |
magnézium |
31 | 27 | -13% |
B6 vitamin |
330 | 22 | -92% | |
kálium |
420 | 327 | -24% | |
Földieper |
kalcium |
21 | 18 | -14% |
C-vitamin |
60 | 13 | -67% |
Forrás: 1985 Geigy Gyógyszerkonszern. 1996 élelmiszerlabor Karlsruhe/Sanatorium Oberthal
Súlyos következményei lehetnek az ásványi anyag, a nyomelem- és a vitaminhiánynak, így különösen fontos, hogyan válogatjuk meg az asztalunkra kerülő ételeket. A fenti vizsgálatok nagyüzemi növénytermesztés körülményei között folytak. Elsőként mindenkinek azt kell szem előtt tartania, hogy kerülje a nagyüzemi körülmények között előállított, főleg az ismeretlen eredetű élelmiszerek fogyasztását. Sokkal inkább a megbízható forrásból származó, kistermelők által termelt és feldolgozott alapanyagokat érdemes használni ételeink elkészítéséhez – állítja a szakértő.
Szabó Roland szerint ugyanakkor a helytelen gazdálkodás miatt a konyhakerti növényeink sincsenek sokkal jobb állapotban. Továbbra is problémát okoz a műtrágyázás, a növényvédő szerek túlzott felhasználása, a vetésforgó mellőzése, a szerves trágyázás elmaradása, a talaj meszezése, kalcium-visszapótlásának megszűnése és a növényi hulladékok eltávolítása az ökológiai körforgásból. Ráadásul a vidéken élők közül is nagyon sokan felhagytak a termeléssel, így a nagyüzeminél valamivel jobb minőségű ételalapanyag egyre kevesebb.
Megfelelő társadalmi összefogás esetén viszont ez visszafordítható folyamat lenne, de így is évtizedekben mérhető, hosszabb időt venne igénybe – hangsúlyozza Szabó Roland. Hozzátette: addig is lépéseket kell tenni a különböző mértékű vitamin- és ásványianyag-hiányok megszüntetéséért, illetve megelőzéséért. Így nem marad más, mint a koncentrált tápanyagok, növényi kivonatok alkalmazása. Ma már egyre elfogadottabb dolog, hogy az emberek vitamin- és ásványi anyag tablettákat, kapszulákat fogyasztanak, de – az ételalapanyagok beszerzéséhez hasonlóan – e kiegészítők kiválasztásakor is különös figyelemmel kell eljárnunk. A legjobb, ha olyan forrást találunk, ahol valóban természetből származó, élő-anyag koncentrátumot kapunk. És bár az ilyen koncentrált kiegészítő tápanyagokkal nem tudunk semmilyen kárt okozni magunknak, mégis az ésszerűtlenségek elkerülése miatt érdemes szakember véleményét is kikérni – hívja fel a figyelmet a szakértő.
forrás:www.boraszportal.hu