Bár több millió ember szed napi rendszerességgel gyógyszereket, csak kevesen figyelnek oda arra, mikor veszik be orvosságaikat.
Pedig egyre több egészségügyi szakember hívja fel a figyelmet arra, hogy az időzítés sokkal fontosabb, mint ahogyan a betegek gondolják. Az olyan betegségek esetén, mint az ízületi gyulladás, a csontritkulás vagy a gyomorégés, a gyógyszerbevétel időpontja jelentős mértékben befolyásolhatja a szer hatékonyságát. A Nature szakfolyóirat múlt heti számában megjelent egyik amerikai kutatás kimutatta, miért gyakoribb egerekben a szívritmuszavar reggel. A szakértők úgy vélik, hogy ezen ismeretek tudatában a véralvadásgátló gyógyszereket szedő betegek azzal maximalizálhatják gyógyszereik hatékonyságát, ha közvetlenül felkelés után veszik be azokat.
A jelenség hátterében a napi biológiai óra (cirkadián ritmus) áll, amelyet az agy hipotalamusz területe irányít. Ez nem csak az immunrendszert, hanem a vérnyomást, a testhőmérsékletet, a hormontermelést, a bélmozgást és a fáradtságot is szabályozza. Szakorvosok nyilatkoztak arról, mikor a legjobb bevenni a különböző gyógyszereket.
Csontritkulás. A betegség legyakoribb gyógyszerei a biszfoszfonátok, amelyek a csonttömeg-vesztést akadályozzák. Sarah Leyland, az amerikai Országos Osteoporózis Társaság tagja szerint az a legfontosabb dolog ezekkel a gyógyszerekkel kapcsolatban, hogy nehezen szívódnak fel. Ez azért van, mert nem oldódnak jól, különösen olajokban és zsírokban. A maximális hatás érdekében tehát közvetlenül felkelés után érdemes bevenni ezeket éhgyomorra, vízzel, és ez után egy óráig nem szabad enni és inni. Sok csontritkulásos beteg kalciumot és D-vitamint is szed, amelyek szintén gátolják a gyógyszer felszívódását. Éppen ezért ezeket a biszfoszfonátok bevétele után legalább egy órával érdemes alkalmazni.
Magas vérnyomás. A spanyol Vigo Egyetem kutatói Ramon Hermida vezetésével egy tavaly közzétett tanulmányukban azt írják, hogy az éjszaka bevett magas vérnyomás elleni gyógyszerek hatékonyabban szabályozzák az értékeket, és nagymértékben csökkentik a szívroham és a stroke kockázatát. Az egészséges emberek vérnyomása éjszaka 10-20 százalékkal csökken, de akikben nem csökken, nagyobb a valószínűsége a szívroham és a stroke kialakulásának.
A 2156 magas vérnyomásos férfi és nő részvételével végzett kísérletből az derült ki, hogy azoknál, akik rendszeresen éjszaka vették be legalább az egyik vérnyomásgyógyszerüket, 33 százalékkal alacsonyabb volt az angina, a stroke és a szívroham kockázata, mint azokban, akik mindegyik vérnyomásgyógyszerüket reggel nyelték le. A kutatók ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy ha valaki eddig reggel vette be az összes vérnyomásgyógyszerét, feltétlenül beszéljen orvosával, mielőtt átvált az éjszakai alkalmazásra, mert fennállhat az éjszakai hipotenzió (rendellenesen alacsony vérnyomás) veszélye, ami viszont megnövelheti a stroke kockázatát.
Ízületi gyulladás. A Texasi Műszaki Egyetem nemrégiben megjelent tanulmánya szerint az artrózisban (porckopásban) szenvedő betegek ízületi fájdalma általában délután a legsúlyosabb. Éppen ezért a kutatók úgy vélik, hogy a nem szteroid gyulladáscsökkentők (például ibuprofen) bevétele délben vagy kora délután optimális, mert így akkor fejti ki a hatását, amikor a tünetek súlyosbodni kezdenek. A reumatoid artritiszben szenvedő betegek viszont reggel tapasztalják a legnagyobb fájdalmat, ezért esetükben közvetlenül vacsora után érdemes bevenni a fájdalomcsillapítót, hogy megelőzhessék az éjszaka kialakuló fájdalmat.
Magas koleszterin. A legújabb kutatások azt mutatják, hogy a koleszterincsökkentő gyógyszereket nem felkeléskor, hanem lefekvéskor érdemes bevenni. A Sunderland Egyetem kutatói kimutatták, hogy amikor a szimvasztatint szedő betegek az estiről a reggeli alkalmazásra váltottak, jelentős mértékben megnövekedett a rossz LDL koleszterin szintje. Egy másik, 2008-ban az International Journal of Clinical Practice szaklapban közzétett kutatás pedig azt mutatta, hogy egy másik gyakori sztatin, az atorvasztatin esti bevétele hatékonyabb, mint a reggeli: ez az alkalmazás kevesebb szívrohammal és artériaelzáródással állt összefüggésben, és jelentősebb mértékben javította a teljes jó koleszterinszintet. A szakértők úgy vélik, ez azzal magyarázható, hogy a koleszterin éjszaka termelődik, amikor nem táplálkozunk.
Pajzsmirigy-alulműködés. A betegség elleni gyógyszerek többsége a T4 pajzsmirigyhormon szintetikus változatát tartalmazza. A hatékonysághoz a T4 hormont először át kell alakítania a szervezetnek a T3 hormon aktív formájává, ami sok időt vesz igénybe. Az orvosok többsége hagyományosan közvetlenül a reggeli felkelés után javasolja a gyógyszerek bevételét, de holland kutatók nemrégiben arra a következtetésre jutottak, hogy a gyógyszerek lefekvéskori bevétele a pajzsmirigyhormonok magasabb koncentrációjának eredményei. A kutatók szerint mivel a bélmozgás éjszaka lassabb, a tabletta is lassabban halad át a bélrendszeren, így a hatóanyag jobban felszívódhat.
Szívgyógyszerek. Egy ideje már tudjuk, hogy a szívroham és a stroke kockázata háromszor magasabb reggel, mint bármilyen más napszakban, bár az oka eddig ismeretlen volt. Az ohiói Case Western Reserve Egyetem kutatói azonban a múlt héten bejelentették, hogy sikerült azonosítaniuk a KLF15 nevű fehérjét, amely létfontosságú szerepet játszik a szívritmus-szabályozásában. A kutatásból az derült ki, hogy a fehérje szintje 24 órás ciklusban ingadozik. A szív elektromos impulzusai reggel 6 óra és dél között a leglassabbak. Mukesh Jain, a kutatás vezetője elmondta, hogy amikor az impulzusok közötti idő lecsökken, a szív nagyobb valószínűséggel eshet ki a ritmusból, ami megnöveli a szívroham kockázatát. Éppen ezért reggel, felkelés után a legjobb bevenni a szívgyógyszert.
Gyomorégés. Az általános szabály az, hogy a protonpumpa-gátló gyógyszereket 30 perccel a napi első étkezés előtt kell bevenni. A Kansasi Egyetem kutatói azonban kísérletük alapján azt állítják, hogy a gyógyszerek hatékonyabban működnek a savrefluxszal szemben, ha este veszik be. Ennek az lehet az oka, hogy a gyógyszer az éjszaka folyamán fejti ki hatását, amikor a gyomorégést a fekvő helyzet súlyosbítja. Azoknak tehát, akik éjszaka szenvednek leginkább a gyomorégéstől, a legjobb, ha vacsora előtt veszik be a gyógyszert.
forrás: hvg.hu/egeszseg