Komplex folyamatokat indít be a csecsemő szervezetében, ha édesanyja karjába veszi: a mama érintésére a baba központi idegrendszere és keringése “nyugalmi üzemmódra” kapcsol, és a gyermek megnyugszik.
Sovány vigasz az éjszakákat egy üvöltő újszülöttel a karjukban fel-alá járkálva töltő anyukák (és apukák) számára, hogy genetikailag belénk van kódolva: csak a mama karjai jelentenek igazi megnyugvást. A Current Biology szakfolyóiratban nemrég megjelent tanulmányból kiderült, hogy az újszülötteknél (embereknél és emlős állatoknál egyaránt) automatikus megnyugvási reakciót vált ki, ha az anya felveszi és viszi őket.
A mostani kutatás elsőként bizonyítja, hogy az anya által történő hordozás a központi idegrendszert, valamint a mozgásszabályozó és keringési rendszert is érintő komplex reakciót vált ki az újszülöttek szervezetében. Evolúciós örökségről van szó, amely az anya-gyermek kapcsolat szerves részét képezi – tette hozzá a kutatás vezetője. Minden bizonnyal ez a mélyen belénk kódolt relaxációs funkció az oka annak, hogy az anyja karjaiban megnyugvó baba újra sírni kezd, ha visszateszik a kiságyba.
A japán RIKEN kutatóintézet munkatársai rágcsálóknál is hasonló reakciókat tapasztaltak: amikor a kísérleti egerek ketreceinek tisztításakor a hátuknál fogva – az anyaállathoz hasonló módon – óvatosan, de gyorsan felemelték és odébbvitték az egérkölyköket, azok azonnal abbahagyták a mocorgást. Amíg így tartották őket, az állatok végig nyugodtak voltak, de végtagjaikat továbbra is megfeszítették, nem lazították el teljesen. Egy miniatűr elektródákkal ellátott EKG-berendezés segítségével megvizsgálták az újszülött egerek szívműködését is, és azt tapasztalták, hogy az újszülött csecsemőkhöz hasonlóan a kisegerek szívverése is azonnal lelassul, amint felemelik és vinni kezdik őket, továbbá a “sírást” (cincogást) is abbahagyják.
Az evolúciót lehet okolni
A kutatás vezetője bízik abban, hogy a most közzétett tanulmány segíthet a szülőknek megérteni, hogy ha a sírás közben felvett, majd megnyugtatott gyermek a letétel után ismét sírni kezd, az nem a szülők uralásának eszköze, hanem egyszerűen a gyermek mozgató és érző szervrendszereinek evolúcióban gyökerező következménye. Amennyiben a szülők megértik, hogy a gyermek reakciója mélyen kódolt, és nem hibáztatható érte, talán nagyobb türelemmel kezelik majd az ilyen helyzeteket, és ritkábban vált ki agressziót bennük a baba viselkedése.
Ha a síró gyermeket felveszi az édesanyja, a kicsi megnyugszik. A gyermeksírás megszűnése, a baba jobb kedvre derülése az anyát is megnyugtatja, így ez egy kölcsönösen előnyös játszma, ami az evolúció során okkal alakulhatott ki: az édesanya karjaiban tökéletesen védve van a gyermek, így ott a legnagyobb az esélye a túlélésre – áll a tanulmányban.
forrás: www.origo.hu/egeszseg