Április közepén zarándokok lepik el Orfű környékén a Fokhagymaszagú Völgyet, s gyűjteni kezdik a zöld aranyat. A medvehagyma annyi bajra gyógyír, hogy szinte gyanús.
Vinkó József írása
Huncut dolog ez a medvehagymákkal. Mert amit az ősi egyiptomiak a sírkamrákba öntöttek (hogy illata feltámassza a halottakat), az a vöröshagyma volt (allium cepa). Ezzel dörzsölték be a római gladiátorok izmait is, s ezt a növényt vitte magával 1492-ben Észak-Amerikába Kolumbusz Kristóf. Az a hagyma azonban, amit a Kheopsz-piramis építői 4500 évvel ezelőtt a lepényhez kaptak (s aminek elmaradása miatt még sztrájkolni is merészeltek), a póréhagyma volt (allium porrum). Ebből főzetett levest Néró, akit a háta mögött „hagymafalónak” gúnyoltak, s a legenda szerint ezt tűzték (Szent Dávid kelta szerzetes ösztönzésére) sisakjuk mellé a walesi harcosok. Wales címerében évszázadokig szerepelt is a póréhagyma, s ez díszítette az egy fontos pénzérme hátoldalát is, amíg le nem cserélték nárciszra. Nyilván az illata miatt. Bár, mint tudjuk, a pénznek nincs szaga.
Az ókor Viagrája azonban a fokhagyma volt (allium sativum). Találkozunk a nevével szanszkrit forrásokban, majd babilóniai és kínai írásokban is. Az egyiptomiak gyógyszerként tisztelték (még a mumifikáláshoz is használták), a görögök annyira hittek izgató hatásában, hogy harci kakasaikat is ezzel etették, a római költő, Ovidius „szerelmi csodaszernek” nevezte. A középkorban főként ördög- és boszorkányűző erejét tisztelték, aki látta Roman Polanski remekét, a Vámpírok bálját, tudja, hogy már a fokhagyma nevének puszta említésétől is feláll a sátán hátán a szőr. Nagy Károly egyenesen kötelezővé tette termesztését. Úgyhogy: „Gyanús, ki a fokhagymát nem szereti.”
ĺgy gondolkodnak a medvehagyma (allium ursinum) rajongói is. Április közepén zarándokok lepik el Orfű környékén a Fokhagymaszagú Völgyet, s gyűjteni kezdik a zöld aranyat. (Megterem persze másutt is.) A hívők szerint elég, ha sétálunk a medvehagymaszőnyegen, tavaszi fáradtságunk azonmód elröppen. A vadfokhagyma (vagy ahogy gyönyörű nyelvünk nevezi: erdei-, kígyó-, sási-, porosz-, boszorkányhagyma) annyi bajra gyógyír, hogy szinte gyanús. Csökkenti a vérnyomást, a koleszterinszintet, erősíti az érfalak rugalmasságát, javítja az emésztést, megszűnteti a gombás bőrfertőzéseket, kiűzi a gyerekekből a gilisztát. A romák csodanövénynek tartották, a javasasszonyok amolyan életelixírként használták, innen a cigányfokhagyma elnevezés. Hatása erősebb, mint a fokhagymáé. Ahogy derék orvostudorunk, Mátyás István sorolja 1762-ben megjelent, Diaetetica című könyvében: „Köhögésben, fulladozásban, tagoknak elesésében, vízkórságban, negyednapi hideglelésben, kólikában, s több efféle taknyos hidegségből támadó nyavalyákban régtől fogva dicsértetik.”
Hasonlóan vélekedik Johann Künzle svájci protestáns lelkész (és híres természetgyógyász) is. „Az egész testet megtisztítja, kihajtja belőle a megrekedt, kóros anyagokat, egészségessé teszi a vért, kiűzi és elpusztítja a mérgező anyagokat. Az örökké betegeskedő embereknek, a sömörös, pattanásos, korpázó arcbőrűeknek, a reumásoknak és görvélykórosoknak úgy kellene tisztelniük a medvehagymát, mint az aranyat.” S intelme nem pusztába kiáltott szó, Svájcban még a teheneket is medvehagymával etetik, tejük hadd kapjon kellemes fokhagymás ízt. Persze finomabb, ha körözöttbe vágjuk, belesütjük a túrós pogácsa tésztájába (a túró és a medvehagyma örömmel házasodnak), vajas kenyérre, tojásrántottába szórjuk, de készíthetünk vele salátát, levest, főzeléket is. Mivel szezonja májusban véget ér, fűszerolajba keverve eltehetünk télvíz idejére medvehagymapestót, sőt le is fagyaszthatjuk. S akkor még nem szóltunk a medvehagymaborról, -teáról, -pálinkáról. A vadfokhagyma egyébként annak köszönheti a nevét (németül Bärlauch, angolul Bear’s Garlic), hogy illatával állítólag felébreszti téli álmából a mackót, s kicsalogatja a barlangból. Az okos bruminak ez az első tápláléka. (Gyomor- és béltisztítás.) Mint köztudott a medve soha nem téveszti össze a medvehagymát a gyöngyvirággal vagy az őszi kikericcsel. Merthogy nem bűzlenek. Nincs bennük se alliin, se allicin. Erre csak néhány figyelmetlen városi növénygyűjtő képes.
Vigyázat, méreg!
A gyakorlatlan növénygyűjtők könnyen összetéveszthetik a medvehagyma fiatal leveleit a májusi gyöngyvirág és az őszi kikerics mérgező leveleivel. Egy kis odafigyeléssel azonban könnyen elkülöníthetők egymástól a növények. A medvehagyma nem nő 20-25 centiméternél magasabbra és egyedül ennek van fokhagymaszaga, ha a levelet szétdörzsöljük, a másik kettő szagtalan. A gyöngyvirág egy időben virágzik a medvehagymával, de levele szélesebb (6-10 centiméter, szemben a vadfokhagyma 3-4 centiméterével). A virágjuk is más: a medvehagymáé kis, fehér, csillag alakú virágokból áll, és ugyancsak fokhagymaszagú, az illatos gyöngyvirágé pedig harang alakúakból áll össze. Az őszi kikericsen tavasszal soha nincs virág. Míg a medvehagyma erdőben, fák alatt él, kikericcsel csak füves réteken, napos mezőkön találkozhatunk. Ha bizonytalanok vagyunk, ne kockáztassunk, mivel mindkét medvehagymához hasonló növény a szívre ható anyagokat tartalmaz, ami már kis mennyiségben súlyos tüneteket okoz, és akár halálhoz is vezethet.
Forrás: Magyar Konyha 35. évf. 4. szám