fbpx

A ‘kisebb sérülések’ kategóriába tartoznak a vágott sebek, horzsolt sebek, első fokú égési sérülések, állat vagy ember által okozott harapott sebek, rovarcsípések, kivakart sebek, repedések és vízhólyagok.

Egy kisebb sérülés is gondos ellátást igényel. Ezt ön is meg tudja tenni: a sebet először alaposan meg kell vizsgálni, utána ki kell tisztítani, majd fertőtleníteni kell és végül lefedni. A legfontosabb ugyanis, hogy megakadályozzuk a seb elfertőződését.

Hogyan zajlik a seb gyógyulása?

Sebgyógyulás alatt azt a biológiai folyamatot értjük, amelynek eredményeként a szövetek folytonossága helyreáll, a szövethiány pótlódik.

  • A vérzés következtében a szennyeződés és a kórokozók kimosódnak a sebből. Ezután összehúzódnak az erek és véralvadék keletkezik.
  • A megalvadt vérből és a szöveti folyadékból var képződik, amelyik megvédi a sebet a szennyeződéstől és a kiszáradástól.
  • A var alatt új szövet keletkezik. Az új szövet piros, fényes és könnyen vérzik. E fölé hámszövet nő és így zárul le a seb.
  • A pörk magától esik le. Ha nincs felül fertőzés, akkor jobb, ha a pörköt nem szedjük le idő előtt.

A gyógyulás lassabban megy végbe, ha a seb elfertőződik.

Nagyon fontos a sebek időben történő, szakszerű kezelése, akár otthoni, akár orvosi ellátás történik.

A sebellátás során elsőrendű feladat a szervezet saját gyógyító mechanizmusainak segítése és a sebgyógyulás akadályainak elhárítása. A sebkezelés előírásai sokat változtak az utóbbi években. Az antibiotikumok helyi alkalmazása jelentősen háttérbe szorult, mivel igen nagy számban okoznak allergiát, és a gennykeltő baktériumok is könnyen ellenállóvá válhatnak velük szemben.

Ismertté vált az is, hogy a jód és sok, színes helyi fertőtlenítőszer gátolhatja a sebgyógyulást. Pajzsmirigybetegségben és jódallergia esetén számos jódos fertőtlenítőszer amúgy sem használható. A sebhintőporok használata sem javasolt, mivel a sebváladékkal összekeveredve páncélszerű réteg alakul ki, mely alatt elszaporodhatnak a kórokozók, és felülfertőződés jöhet létre. Ez nehezíti és időben is késlelteti a sebgyógyulást.

A sérülések otthoni ellátásánál a két legfontosabb szempont: a megtisztított seb védelme a felülfertőződéstől és a gyors hámosodás elősegítése. Ebben sokat tud segíteni egy olyan sebkezelő készítmény, amely biztosítja a sebgyógyuláshoz szükséges nedves környezetet, gátolja a felülfertőződést, ezek által gyorsítva a seb regenerálódását.

sebgyogyulasSebkezelés

A sebkezelés alapszabályai

Vérzéscsillapítás, égés, forrázás esetén hűtés. Az apró vágások, horzsolások vérzése rendszerint magától csillapodik. Ha mégsem, a vérző területre steril gézzel gyakoroljunk enyhe nyomást 5-10 percen át, de ne nézegessük percenként, hogy elállt-e már, mert a friss alvadékot eltávolítva újra vérzést okozhatunk. Ha nem szűnik a vérzés, orvoshoz kell fordulnunk. Égés vagy forrázás esetén 10-15 perces hideg folyóvíz alatti hűtés az elsősegélynyújtás első lépése. Napégés esetén is gyulladáscsökkentő hatású a hideg borogatás.

Sebtisztítás

A horzsolt, szennyezett sebet tiszta vízzel öblítsük le. A szappan használata nem javasolt, mivel irritálhat, csípő érzést okozhat. Csak a seb környékét tisztítsuk szappanos vízzel. Ha a sebben szennyeződés maradt, azt száraz, steril gézlappal töröljük ki. 

Sebkezelés

A vérzés nyomás segítségével könnyen elállítható. Amennyiben nincs allergia vagy egyéb kizáró tényező, abban az esetben a rendelkezésre álló fertőtlenítőszeres (jód- vagy alkoholtartalmú) oldatba mártott vattacsomóval fertőtlenítjük a seb környékét a sebtől elfelé irányuló mozdulatokkal. Még korszerűbb, ha úgynevezett cink-hialuronát tartalmú készítményt alkalmazunk, amely biztosítja az optimális sebgyógyuláshoz szükséges feltételeket. A hialuronát a bőr természetes és nélkülözhetetlen alkotóeleme, elősegíti a regenerálódást, mivel nedvesen tartja a sebet, amely létfontosságú a sejtek vándorlása szempontjából.

 A cinket a bőrgyógyászatban évtizedek óta alkalmazzák különböző sebek, egyéb bőrhiányok kezelésére ismert antibakteriális és gyulladáscsökkentő hatása miatt. 

A megtisztított seb teljes felületére vékony rétegben vigyük fel a sebkezelő készítményt. Ezt követően helyezzünk a sebre megfelelő méretű sebtapaszt.

Sebfedés

Amennyiben a seb olyan helyen van, hogy mechanikai védelme vagy a baktériumok távol tartása miatt szükséges a fedőkötés, a kötszert csak a sebkezelő készítmény megszáradása, felszívódása után helyezzük fel. 

Fertőzésre utaló jelek figyelése: Orvoshoz kell fordulni, ha a felsorolt tünetek közül bármelyik jelentkezik: hidegrázás, láz tapasztalható, a seb nem gyógyul, kellemetlen szagú, erősen váladékozik, váladéka gennyes, a seb környéke duzzadt, pír látható. Ilyen esetekben a tetanuszoltás szükségessége is mérlegelendő.

Forrás: patikamagazin.hu, kerdezzemeggyogyszereszet.hu