fbpx

Több amerikai intézet kutatói újfajta gyógyszercsoportokat azonosítottak – amelyeket korábban állatokon teszteltek -, és a tapasztalatok szerint e szerek nemcsak drasztikusan visszafordítják az öregedést, de javítják a szívműködést is.

A szenolitikumok „csodái”

A tudósok megalkották a szenolitikumok nevű új gyógyszercsoportot. “Véleményünk szerint ez a tanulmány, az első nagy lépés afelé, hogy olyan kezeléseket fejlesszünk, amelyek meghosszabbítják az élettartamot, illetve enyhítik a korral járó betegségeket és rendellenességeket” – mondta a Scripps Kutatóintézet (TSRI) professzora, Paul Robbin, aki Laura Niederhoferrel közösen vezette a kutatást.

“A szenolitikumok prototípusairól bebizonyosodott, hogy képesek enyhíteni az öregedéssel járó jellegzetes tüneteket” – mondta a Mayo Klinika professzora, James Kirkland, a tanulmány vezető szerzője. “Az is lehetséges, hogy együttesen késleltetik, megelőzik vagy vissza is tudják fordítani a krónikus betegségeket és fogyatékosságokat.”

Meg kell ölni a sejteket

Az elöregedett sejtek felhalmozódnak a korral, ez gyorsítja fel az idősödési folyamatot. Mivel a betegségmentesen töltött idő növelhető a kísérleti egerekben az öreg sejtek megölésével, a kutatók azt a következtetést vonták le, hogy ha ezt sikerül megvalósítani az emberekben is, az hatalmas lehetőségeket rejt magában.

A kutatóknak viszont választ kellett adniuk arra a kérdésre, hogyan lehet beazonosítani a célpontokat, azaz, hogy kizárólag az elöregedett sejteket vegyék célba a többi károsítása nélkül. A csapat azt gyanította, hogy az „öreg sejtek” ellenállnak a halált okozó stressznek és sérülésnek, s ez támpontot adhat számukra.

Az elemzések forgatókönyve szerint az elöregedett sejtek (akárcsak a rákos sejtek) ellenállóbbakká váltak az apoptózissal, vagyis a programozott sejthalállal szemben. Ez a felfedezés lehet a kulcsa annak, hogy megtalálják a potenciális gyógyszerjelölteket.

Kísérletezés a vegyületekkel

A kritériumok alapján a csapat két vegyület, a daszatinib (egy rákgyógyszer) és a kvercetin felé fordult. Ez utóbbi a természetben előforduló vegyület, amelyet antihisztaminként és gyulladáscsökkentőként használnak.

A sejttenyészeteken végzett vizsgálatok szerint ezek a vegyületek már szelektíven válogattak az elöregedett sejtek között. A két vegyületnek eltérő előnyeik voltak. A daszatinib kigyomlálta az öregedő emberi zsírsejtek elősejtjeit, míg a kvercetin hatásosabb volt a humán endoteliális és az egér csontvelősejtekkel szemben. A kettő együtt adva volt a leghatásosabb.

oregedes_02Figyelemreméltó eredmények

Ezután a csapat azt vizsgálta, hogy a gyógyszerek hogyan hatnak az egerekre egészségügyileg és az öregedési folyamatokat tekintve.

“Az állatkísérletek alapján a vegyületek javítottak az érrendszer működésén és megnövelték az állóképességet, valamint csökkentették a csontritkulást és meghosszabbították az egészséges élettartamot” – mondta Niedernhofer. “Figyelemreméltó, hogy egyes esetekben a gyógyszerek hatásának kifejtéséhez egy kúra is elegendő volt.”

Az idősebb egereknél a szív-és érrendszeri működés öt napon belül javult a gyógyszer egyetlen adagjától. Az egyszeri dózis beadása (a két hatóanyag együtteséből) növelte a fizikai terhelhetőséget a sugárkezeléssel legyengített állatoknál. A pozitív hatás a kezelést követő hét hónapon át tartott és feljegyzések szerint késleltette a korral járó tüneteket, a gerinc degenerációját és a csontritkulást.

A szerzők szerint még további vizsgálatokra van szükség ahhoz, hogy a módszert embereken is teszteljék. Mindkét szernél előfordulhatnak hosszú távú mellékhatások. A kutatók azonban optimisták: „Az öregedés számos betegséggel és kórképpel jár, így e szereknek és a hasonló vegyületeknek számtalan alkalmazása lehetséges –  mondta Robbins. „Arra számítunk, hogy a szenolitikumokkal való kezeléseket nem kell gyakran használni, és így csökkenteni lehet az esetleges mellékhatások felléptét.”

forrás: www.origo.hu/egeszseg