fbpx

A fejtetű jelenlétét legtöbbször akkor vesszük észre, amikor a gyerek már feltűnően vakargatja a fejét. A felismerést követően sok szülő nem érti, hogy az ő ápolt, gondozott hajú gyermekénél hogyan fordulhatott elő a fejtetvek megjelenése. Szégyenkeznünk azonban nem kell, hiszen a fejtetvesség kellemetlen dolog, de önmagában az egészségre nem veszélyes. Jó, ha tudjuk, a fejtetvek előfordulása elsősorban gyerekközösségekben (óvodák, iskolák) gyakori, a sűrű fejvizsgálások és a rendszeres hajmosás ellenére is.

Mit kell tudnunk a fejtetvekről?

A fejtetű kizárólag az emberen él. Fejről fejre akkor terjed, amikor a hajunk, még ha rövid időre is, egymáshoz ér. A fejtetű nem tud repülni, vagy ugrani, de 6 lábával makacsul kapaszkodik a hajon. 2-3 óránként szív vért a fejbőrből, ez okozza a kellemetlen, viszkető érzést. Ha a fejtetűt eltávolítjuk a fejről, akkor 24 órán belül elpusztul. A fejtetű barna színű, fejlődése során körülbelül 0,5 mm-től a 3 mm-es nagyságig nő meg. A kifejlett tetvek naponta 5-9 petét raknak. A barna színű, fejlődésben lévő tetűlárvákat tartalmazó peték szorosan tapadnak a haj meleg fejbőrhöz közeli részéhez. A tetűlárvák körülbelül 7-9 nap után kelnek ki.

394_fejtetu1Hogyan ismerhetjük fel a tetűfertőzést?

A fejtetveket csak a hajzat aprólékos átkutatásával találhatjuk meg. Nem könnyű őket észrevenni, mivel képesek felvenni a környezet (hajszálak) színét. Egyszerűbb, ha speciális tetűfésűvel fésüljük át a hajat. A hajszálak fejbőrhöz közeli felén láthatunk barna színű petéket, amelyek élő, még fejlődésben lévő lárvákat tartalmaznak. A fehér színű, már üres peték (serkék), amelyekből a tetűlárvák már kikeltek, továbbra is a hajszálakhoz tapadnak. Eltávolításukhoz a haj hosszanti irányú átfésülése szükséges.

Hogyan kezeljük a tetűfertőzést?

A fejtetvek egyre ellenállóbbá válnak az egyféle összetevőt tartalmazó készítményekkel szemben. Azonban a többféle, természetes összetevőt tartalmazó szerekkel szemben sokkal kevésbé alakul ki rezisztencia.

Fontos tudni, hogy a teljes tetűirtáshoz legalább két alkalommal kell kezelni a hajat, bármilyen készítményt is használunk. Ennek az oka az, hogy a fejlődő lárvákat tartalmazó peték burka igen ellenálló, így nehezen jutnak át rajta hatóanyagok. Ezek a kezelést „túlélő” lárvák miután kikeltek, a második kezelés során pusztulnak el. Mivel a petékből általában 9 nap elteltével kelnek ki a fejtetvek, ezért célszerű a második kezelést 10 nap elteltével elvégezni. A sampon bőrgyógyászatilag tesztelt, ápolja és kíméli a fejbőrt. Hatása tudományosan igazolt, gyors és egyszerű használatot tesz lehetővé.

Néhány tény a fejtetvességgel kapcsolatban:

• Bárki elkaphatja a fejtetvességet, függetlenül a haj hosszától és annak ápoltsági fokától.
• Az egyszerű sampon rendszeres használata nem jelent biztosítékot a fejtetvek távol tartására.
• A fejtetveket és petéket nem lehet egyszerűen kifésülni, csak speciális tetűfésűvel.
• A fehér színű serkékből már kikeltek a tetvek, így csak ezek eltávolítása nem elég a tetvetlenítéshez.
• A fejtetvek előfordulása nem csak a téli hűvös időszakban jellemző, ezek az apró élősködők nem várt vendégek lehetnek a teljes év során.

forrás: http://www.vital.hu