fbpx

Elfogyasztott ételeinket enzimek nélkül nem tudnánk megemészteni, szervezetünk képtelen volna hasznosítani azokat. Az enzimek olyan vitaminokat, ásványi anyagokat és aminosavakat szabadítanak fel a táplálékból, amelyek a szervezet zavartalan működéséhez, az egészséges élethez szükségesek. Az enzimek természetes forrásai a nyers zöldségfélék, a tojás, a fel nem dolgozott húsok és halak. Mivel mindegyik enzim meghatározott tápanyagok feldolgozásában működik közre, egyik enzim nem helyettesítheti a másikat. 

Ha jól működik

Az emésztés az anyagcsere részeként kettős feladatot lát el. Egyfelől a táplálkozás révén bekerülő, összetett, felszívódni nem képes anyagok lebontása útján életre hívja a növekedéshez és az energiatermeléshez szükséges molekulákat. Másfelől, a védekezőrendszer részeként, megöli a kórokozókat (a gyomorsav segítségével). Az emésztésen a táplálék összetevőinek – fehérjék, szénhidrátok, zsírok -lebontását értjük.

Ez a folyamat már a szájüregben elkezdődik. Itt a megfelelő aprítás (rágás) után nyál kerül az ételhez. Ez lehetővé teszi, hogy a táplálékot le tudjuk nyelni, valamint elkezdi emészteni a keményítőt (amiláz enzim), illetve némiképp fertőtlenít is. A gyomorba került pép fehérjetartalmát a sósavtartalmú gyomorsav, illetve az ennek hatására aktiválódó pepszin enzim veszi “kezelésbe”. A vékonybélben lévő komplex fehérjeemésztő enzimek (tripszinek, különféle peptidázok) a fehérjéken kívül tovább bontják a szénhidrátokat (amiláz, maltáz, laktáz, szacharáz enzimek) és a zsírokat (lipáz enzimek), majd itt kezdődik el a lebontott anyagok felszívódása is. Az enzimeket részben a hasnyálmirigy, részben a bélnyálkahártya termeli.

Emésztési rendellenességek

Az emésztési rendellenességek kellemetlen tünetekkel járnak, és akár komoly betegségekhez is vezethetnek. Az emésztés zavarát kezdetben gyakori felfúvódás, vagyis bélgázképződés jellemzi. Ezt ismétlődő hasmenés vagy székrekedés követheti.

Az is megfigyelhető, hogy minél idősebb valaki, annál többet kénytelen foglalkozni az emésztésével. Ez egyáltalán nem véletlen, hiszen az öregedést – sok egyéb tünet mellett – az emésztés hatásfokának csökkenése is jelzi. Az okok változatosak lehetnek, megemlíthető például a rágóképesség csökkenése vagy az enzimtermelő mirigyek kifáradása, esetleg gyulladása. Emésztési zavarok természetesen nemcsak idős korban alakulhatnak ki, hanem alkati adottságok miatt bármely más életszakaszban is.

Az ünnepek alatti nagy lakomák sokszor olyan mértékben megterhelik a gyomrot és a beleket, hogy az már kifejezetten kellemetlen. Kiváltképp a zsíros, fűszeres, laktató ételek jelentenek nehéz falatot, mivel ezek túlzott fogyasztása esetén az emésztőenzimek nem képesek a feladatukat kielégítő mértékben ellátni, és jelentkeznek a „túlevés” okozta bélproblémák. Ilyen esetekben külső segítségre van szükség, ami gyógyszerek formájában megvalósítható; emésztőenzimeket kell a szervezetbe juttatni.

Pótolja azt, amiből csak kevés van

Az emésztést elősegítő készítmények azt pótolják, amiből kevés áll rendelkezésre a szervezetben: általában több enzimből álló, állati (sertés) eredetű enzimkeveréket tartalmaznak. Az enzimek a táplálék megemésztésében szolgálnak segítségül. Az enzimkeveréknek nincs direkt görcsoldó, puffadásgátló vagy hányáscsillapító hatása, azonban a táplálék emésztése révén – indirekt módon – megelőzi a puffadást, a feszülés okozta fájdalmakat, az émelygést.

Pankreatin nevű enzimkeverék

Ez az enzimkeverék több készítmény összetevői között is szerepel. A keverék fehérjéket bontó proteázt, szénhidrátokat bontó amilázt és zsírbontó lipázt is tartalmaz. A készítmények hatóanyag-tartalmát a szokásostól eltérően nem milligrammban (mg) vagy grammban (g) adják meg, hanem ún. enzimegységben. Ez általában egy tízezres nagyságrendű szám, pl. 10 000; 25 000 stb., amelynek a magasabb értéke „erősebb hatású” táplálékbontó szerre utal. A készítmények általában filmbevonattal rendelkező tabletták, bevonatos drazsék, illetve speciális, bélben oldódó szemcsékkel töltött kapszulák. A bevonat biztosítja azt, hogy az enzimek a gyomorban ne váljanak szabaddá, ott sértetlenül átjussanak, és csak a bélben, a hatás kívánt helyén szabaduljanak fel.

A bélben oldódó gyógyszereket tilos szétrágni!

Az emésztőenzimeket tartalmazó készítményeket egy pohár vízzel, egészben, szétrágás nélkül kell lenyelni – étkezés közben vagy után.

Lényeges, hogy bőséges mennyiségű folyadékot juttasson a szervezetébe.

A cukorbetegségre szedett gyógyszerekkel együtt nem javasolt

A táplálék megemésztésében segítő enzimek alkalmazása mellékhatásokat nagyon ritkán okoz: hasmenés, hasi diszkomfort és hányinger előfordulását lehet említeni. Mint minden hatóanyaggal szemben, allergiás reakciók felléphetnek, ebben az esetben a készítmény szedését fel kell függeszteni, orvoshoz kell fordulni. A bevett enzimtartalmú gyógyszer az autóvezetési, összpontosítási képességeket nem befolyásolja.

Kiemelendő az egyes vércukorszint- csökkentő szerekkel való interakció

Egyidejű alkalmazás a vércukorszintcsökkentő szerek hatásának a csökkenését vonhatja maga után.

Növényi enzimek megjelenése

Érdekességként említhető, hogy az állati eredetű enzimek mellett az utóbbi időben a növényi eredetű enzimek térnyerése is egyre nagyobb. Egyes növényekből kivont enzimek jelentős fehérjebontó hatással rendelkeznek, ami a különféle bélrendszeri problémák orvoslásában is megoldást nyújthat a jövőben.

Az ananászból kivont bromelin, a kivi enzim-hatóanyaga az aktinidin, illetve a papaja papain, valamint kimopapain nevű enzimjei képesek a fehérjéket elbontani. Az enzimek mellett egyéb hatóanyagok is javíthatják a féktelen evés okozta kellemetlenségeket.

Bár a májvédő- és májregeneráló articsóka levelének hatóanyagai nem kifejezetten a „degeszre ette magát” probléma orvoslására szolgálnak, a zsíros ételek fogyasztása esetén a zsír bontásában játszanak szerepet, így alkalmazásuk hatásos lehet.

Egyszer-egyszer, nagy családi vagy baráti összejövetelek ebédei és vacsorái után bevehetők az említett – recept nélkül is kapható – enzimkészítmények, emésztést segítő szerek. Amennyiben azonban az emésztési problémák rendszeressé válnak, vagy azok már a szokásos, könnyű étkezéseket követően is jelentkeznek, orvoshoz kell fordulni a probléma okának felkutatására.

Forrás: patikamagazin.hu, cukorbetegseginfo.hu