A gyömbér az egyik legrégibb fűszer és orvosság. Egymástól teljesen eltérő ételek ízesítésére használják, és legalább ilyen változatos gyógyító erejének hatóköre is. Egyes hagyományok szerint a gyömbér felhevít és javítja a memóriát. Az illatszeripar is szívesen alkalmazza, nem tudni ezért-e, de elsősorban férfi parfümök adalékaként. Napjainkban elsősorban utazási betegségeket, rossz emésztéssel kapcsolatos tüneteket gyógyítanak vele, de megfázásos megbetegedések kezelésére is alkalmas.
Émelygés, hányinger, szédülés
Ki ne ismerné az émelygés kellemetlen érzését melyet esetenként hányás is követhet? A káros anyagoktól persze jó és célszerű megszabadulni, és a hányás a szervezetnek ezt a célt szolgáló védekező funkciója. Ha azonban az émelygés átmeneti rosszullét, terhesség, utazás, stressz vagy fontos gyógyszeres kezelés mellékhatása, azaz nincs toxikus anyag, nincs egyéb betegség a háttérben, a gyógyhatású fűszernövény, a gyömbér lehet megoldás a bajra.
Földön, vízen, levegőben
A kínai tengerészek évezredek óta gyömbért rágcsálnak tengeribetegség ellen. Igazukat mai kísérletek is alátámasztják: önkéntesek egy csoportjának 940 mg gyömbérport, míg a többieknek émelygést csökkentő szokásos gyógyszert adtak, majd egy tengeribetegséget kiváltó szimulátorba ültették őket. A vizsgálat során kiderült, hogy a gyömbért fogyasztók 57 %-kal hosszabb ideig bírták az “utazást”, mint a gyógyszert bevevők.
A növény hatása illóolajában rejlik, mely csökkenti a nyálkahártyák irritációját, nyugtatja a gyomrot. Ez az illóolaj a gyökérben termelődik, rendkívül kellemes illatú, és ennek köszönheti a növény jellegzetes, édeskés ízét is.
Az utazás során fellépő émelygés (hányinger) megelőzhető, ha az indulás előtt 3-4 órával 100-200 milligrammnyi gyömbért fogyasztunk. Ha az óvintézkedés ellenére mégis rosszul lennénk, a gyökérből vágjunk le egy kis szeletet vagy egy körömnyi darabot, kezdjük el rágcsálni lehetőleg minél hosszabb ideig. Illóolaját is alkalmazhatjuk, ilyenkor 30-50 percenként szippantsunk a gyömbér olaját tartalmazó üvegcséből, melyhez egyenlő arányban (10-10 csepp) kamilla és borsmentaolajat is keverhetünk. Előnyös tulajdonsága a szintetikus gyógyszerekkel szemben , hogy nem hat a központi idegrendszerre és ezért nem okoz mellékhatásként fáradtságot, álmosságot, így azok is nyugodtan használhatják, akik vezetnek.
A hatóanyagok koncentrációja közvetlenül a héj alatt a legmagasabb, ezért, ha gyökér formában fogyasztjuk, csak nagyon vékonyan szabad meghámozni, de az is elég, ha a gyökeret hámozás helyett csupán kefével óvatosan megtisztítjuk.
Reggelente
Egyes kutatások szerint a terhességgel járó reggeli rosszulléteket, a B6 vitamin mellett, leginkább a gyömbér enyhíti. Naponta négyszer, legfeljebb 250 mg fogyasztásával megelőzhetjük a reggeli hányinger kialakulását az első két hónapban. Hosszabb ideig vagy nagyobb mennyiségben azonban csak az orvos beleegyezésével alkalmazzuk!
Gyógyszerektől
A gyógyszerek mellékhatásaként jelentkező émelygés, hányinger esetén is segítségünkre lehet a fűszernövény. Naponta háromszor, vagy ha szükséges, minden négy órában fogyasszunk gyömbérteát, vagy 12 g friss gyömbérport (gyömbérkészítményt), de friss gyömbérgyökértörzset is rágcsálhatunk (kb. másfél cm-es szeletet). A természetes alapanyagú gyömbérsör is alkalmazható a fenti panaszok esetén. Kemoterápiás kezelés alatt álló betegek mindig kérjék ki kezelőorvosuk véleményét, és soha ne vegyék be üres gyomorra, mivel a gyomor nyálkahártyáján irritációt válthat ki.
Emésztési zavarok
A gyömbért évezredek óta a világ szinte minden táján elsősorban emésztési zavarok enyhe gyomorrontás, haspuffadás, émelygés, hányinger megszüntetésére használják. Emésztésserkentő és étvágyjavító hatású. A görögök étkezések után fogyasztották, később pedig kenyerükbe is belesütötték. Az indiai és kínai konyha előszeretettel alkalmazza húsok, nehezebben emészthető ételek ízesítésére. Régebben nálunk is népszerű volt pecsenyék, zsíros ételek, nehéz főzelékfélék (bab, lencse, káposzta), tartósított savanyúságok fűszereként.
A gyömbér fokozza az emésztőnedvek termelődését, így segíti a nehéz, zsíros ételek emésztését, emellett mérsékli a bélgázok képződését, és hasgörcsök enyhítésében is hatásos. Emésztési panaszok esetén a fűszerezésen túl alkalmazhatjuk a gyömbérgyökeret önállóan, teaként vagy por formájában egyaránt.
Gyulladás- és fájdalomcsökkentő
Gyulladáscsökkentő anyagai és az a képessége, hogy gátolja a gyulladáskeltő anyagok képződését, alkalmassá teszik ízületi gyulladás kezelésére. Klinikai vizsgálatok arról számoltak be, hogy a betegeknél javulás volt megfigyelhető, a fájdalmat, az ízület mozgékonyságát és reggeli merevségét illetően.
Fájdalmas ízületnél külsőleg is alkalmazhatjuk, olaj formájában. Néhány cseppet keverjünk össze 15 ml mandula- vagy egyéb semleges olajjal, majd ezzel a keverékkel masszírozzuk be a fájó testrészeket. Ugyanezzel az olajjal az izomfájdalmakat is enyhíthetjük.
Már több ezer évvel ezelőtt alkalmazták megfázásos, lázzal, gyulladásokkal járó betegségek kezelésére, Ó-Egyiptomban egyenesen a járványveszély elhárítására tartották alkalmasnak. Mai kínai tanulmányok is bebizonyították, hogy segíti az influenzavírusok elpusztítását; növeli az immunrendszer fertőzésekkel szembeni ellenálló képességét. Melegíti a lázas testet, ugyanakkor mérsékli a lázat.
Gyulladáscsökkentő hatását ki lehet használni a megfázást kísérő hörghurut enyhítésében is. A népi gyógyászatban sokszor ajánlják, hogy ilyenkor rágjunk friss gyömbért, igyunk gyömbérteát, vagy csöpögtessünk egykanálnyi mézbe a gyömbérgyökértörzsből frissen kipréselt levet. Ezek mindegyike enyhíti az influenzával járó izom- és mellkasfájdalmat.
Egyéb kutatási eredmények
Segít a koleszterinszint és a magas vérnyomás csökkentésében és a szívinfarktust kiváltó belső vérrögképződés megelőzésében. Indiai kutatók jegyezték fel, hogy állatkísérleteikben a hosszú időn át rendszeresen adagolt gyömbér a patkányok összkoleszterinszintjét kb. 20%-kal csökkentette.
Állatokon, valamint embereken végzett kísérletek egyaránt bizonyították, hogy a fokhagyma és a vöröshagyma mellett ginerol és shogaol nevű hatóanyagai révén a gyömbér is hatásos növényi véralvadásgátló.
Afrodiziákum
A hagyományok szerint melegítőképességének köszönhetően a gyömbérolaj felhevíti a hűvös, szomorú vagy félénk természetűeket. Mikor a rómaiak felfedezték szerelmi hatóerejét, előszeretettel fűszerezték vele boraikat. Afrodiziákumként rózsával és korianderrel együtt a leghatékonyabb. Nem véletlenül mondhatta egy indiai bölcs: “Minden, ami jó minőségű, azt tartalmazza a gyömbér.” Vagy mindenhez, ami jó, kell egy kis gyömbér?
forrás: http://www.vital.hu