fbpx

205_szentgyorgyiSzent-Györgyi Albert nyomában
Szent-Györgyi Albert 1893. szeptember 16-án született Budapesten. 1917-ben orvosi diplomát szerez a budapesti egyetemen, de tanult és dolgozott német és amerikai egyetemeken is. Szent-Györgyi többek között foglalkozott daganatos betegségekkel, és húsz éven keresztül a sejtszintű szabályozás jelenségeivel. 1928-ban a rochesteri Mayo alapítványnál helyezkedett el, amikor egy ismeretlen, szerves, redukáló hatású vegyületet talált a mellékvesében. Ezt növényi nedvekből és mellékvesekéreg-kivonatból elkülönítette, megállapította összetételét (C6H8O6), és hexuronsavnak nevezte el, ez a vegyület kapta később az aszkorbinsav nevet.
A magyar kutató Szegeden olyan növényi forrást keresett, melyből nagyobb mennyiségben lehet kivonni aszkorbinsavat. Erre a célra a szegedi paradicsompaprika kiválóan megfelelt: 10 liter présnedvből 6,5 gramm aszkorbinsavat állítottak elő.
1937-ben Szent-Györgyi élettani-orvosi Nobel-díjat kapott a C-vitaminnal kapcsolatos kutatásaiért “a biológiai égésfolyamatok, különösképpen a C-vitamin és a fumársav-katalízis szerepének terén tett felfedezéseiért”. Ő az egyetlen olyan magyar tudós, aki szülőhazájában érdemelte ki e magas kitüntetést. Szent-Györgyi Albert 93 éves koráig napi rendszerességgel fogyasztott C-vitamint, olykor több ezer grammot. A tudós 1986. október 22-én Woods Holeban (USA) hunyt el.

A skorbut ellenszere
A C-vitamin hiányakor kialakuló skorbutot már a XVI. század elején leírták. Ez a hiánybetegség sok áldozatot szedett a háborúk és éhínségek idején, illetve a hosszú hajóutak során. A hónapokig tartó tengeri utakon a hajósok észrevették, hogyha megfelelő mennyiségű gyümölcsöt és zöldséget fogyasztanak, akkor nem alakul ki náluk a skorbut.
C-vitamin hiánybetegségben szenvedőknél olyan tünetek jelentkezhetnek, mint az étvágytalanság, fáradság, fogínyvérzés, gyomor-, bélbántalmak, hajhullás, orrvérzések, valamint lassan gyógyuló sebek és törések. Tengerimalacokon végzett kísérletek során viszont csak 1912-ben igazolták, hogy a skorbut valóban hiánybetegség.

204_c-vitamin5Aszkorbinsav “alias” C-vitamin
Az aszkorbinsav egy olyan szerves sav, amely antioxidáns tulajdonságokkal bír. Fehér, illetve világossárga kristályok formájában jelenik meg. Az aszkorbinsav cukorszármazéknak tekinthető, vízben jól oldódik, optikailag aktív vegyület.
Egyértékű savként viselkedik, amely erős redukálószer. Megtalálható mind a növényi, mind az állati szervezetben. Egyes növények aszkorbinsav-tartalma különösen nagy. Ilyen például a csipkebogyó, a paprika, a paradicsom, a citrom és a zöld és leveles főzelékfélék (káposzta).

A C-vitamin igazi “polihisztor”
A vitaminok közül C-vitaminból igényli a szervezetünk a legnagyobb mennyiséget. Az ember számára nap mint nap szükséges a C-vitamin. Ezt a vitamint olyan létfontosságú szervek tárolják, mint a máj, mellékvese, vagy az agyalapi mirigy. A C-vitamin több enzimet aktivál a szervezetben, amiknek fontos szerepük van a sejtlégzésben. Gyorsítja a sebgyógyulást és a kötőszövet regenerációját, részt vesz a csont-, és a porcképzésben. Segíti a vas felszívódását, a folsavval és a B12-vitaminnal együtt részt vesz a vörösvértestek képződésében. A B1-vitamin a C-vitaminnal szerepet játszik a stressz elleni védekezésben. A C-vitamin hatására a vénákban ritkábban keletkeznek vérrögök, így csökken a szívroham és az embólia veszélye. Többek között a fehérvérsejtek működéséhez is nélkülözhetetlen. A C-vitamin képes semlegesíteni a szabad gyököket, tehát antioxidáns hatása van, továbbá fokozza és helyreállítja a fizikai teljesítőképességet. Fizikai megterhelés esetén a szervezet C-vitamin-igénye növekszik, ezért növelni kell az adagot, és folyamatos pótlásra van szükség.

200_c-vitamin

A C-vitamin felfedezése óta eltelt időszakban változott a szerepe is A régi időkben a C-vitamint általában a skorbut ellen szedték, napjainkban azonban alkalmazása már nem a súlyos vitaminhiányos állapotok megelőzésére irányul, hanem mint antioxidáns. A sejtekre káros, ún. szabad gyökök egy része külső forrásból, (dohányfüst, növényvédőszer-maradékok, vagy bizonyos aroma- és színezőanyagok) kerülhetnek az emberi szervezetbe. Másik részük az emberi testben keletkezik. A szervezet védekező mechanizmusa és a szervezetben lévő antioxidánsok végzik ezeknek a molekuláknak a lebontását, semlegesítését. Az egyik legfontosabb antioxidánsnak a C-vitamin bizonyul.

Mennyi az elég?
A C-vitamint – mint már említettük – nagy adagban szedte Szent-Györgyi Albert. A C-vitaminnal való gyógyítás másik nagy ikonja, a szintén Nobel-díjas Linus Pauling professzor is aszkorbinsavat szedett, és biztosan ennek is köszönhette hosszú életét (98 évig élt). Természetesen ma már a szakemberek a régi időkhöz képest jóval kisebb mennyiséget ajánlanak naponta, bár számos olyan helyzet adódhat, amikor megnövekszik a szervezet C-vitamin-szükséglete. Ilyen lehet például az influenzás időszak, az áldott állapotban lévő anyukák helyzete, vagy azoké, akik folyamatosan stresszes helyzetben dolgoznak.

203_c-vitamin4A felnőtt, egészséges embereknek ajánlott C-vitamin mennyiség napi szinten mintegy 60-65 mg, de más a helyzet a dohányosokkal és a betegekkel. Az előbbieknek 100 – 200 mg vitamint kellene magukhoz venni naponta, míg a betegek akár ennél nagyobb mennyiséget is igényelhetnek. Vizsgálatok szerint a napi 10 mg-nál kevesebb C-vitamin skorbutot okozhat, viszont a túlzott mértékű fogyasztásnak (2000 mg) hasmenés, vese és gyomorpanaszok lehetnek a következményei.Hol található a C-vitamin leginkább?
ÉrdekességA C-vitamin termelésére a legtöbb állat szervezete képes, kivéve a tengerimalac, a majom, a pisztráng és a lazac. Az emberi szervezet sem tudja előállítani e létfontosságú vitamint, így napi szinten pótlásra szorul.

202_c-vitamin3Hol található a C-vitamin leginkább?
A C-vitamin főleg érett, friss gyümölcsökben és szintén friss, érett zöld növényekben található, főzéskor 60 C fok fölé melegítve, és lúgok hatására lebomlik. A téli időszakban C-vitamin szegény a táplálkozásunk, az átmeneti – tavaszi- hónapokban szintén kevés a táplálékaink aszkorbinsav tartalma, ezért ilyenkor csökken a szervezet ellenálló képessége. Ha tehetjük, szezonális zöldségeket és gyümölcsöket vásároljuk. Mindemellett javasolt egész évben C-vitamin kiegészítőt is szedni. A C-vitamin hiánybetegség lehetséges tünetei a vérzékeny fogíny, fáradékonyság, álmatlanság, étvágytalanság, bővebben ide kattintva vitamin hiánybetegség.

forrás: hazipatika.com