A nyári szezon közeledtével egyre többen mozdulnak ki a szabadba, azonban kevesen tudják pontosan, hogy egy váratlan rovarcsípésre miként lehet megfelelően felkészülni, illetve az okozott sérülést vagy képződő duzzanatot ellátni. Cikkünkben a leggyakoribb rovarcsípések esetén szükséges teendőket és a hatékony megelőzés eszközeit tekintjük át.
Miért csípnek a rovarok?
Sokan irtóznak, félnek a rovaroktól, pedig csak kis hányaduk képes valóban megcsípni az embert. Amikor a csípés önvédelemből történik, mérgüket beleeresztik az áldozatukba, ha azonban ezt táplálkozási céllal teszik, akkor nem bocsátanak ki méreganyagot. A legtöbb, Európában honos rovar nem okoz komolyabb betegségeket, kivéve az élősködő kullancsfajokat.
Méh- és darázscsípés
A darázs, a méh, a lódarázs csípéskor mérget fecskendez a szervezetünkbe, és ezzel körülbelül két napig tartó helyi fájdalmat okoznak, amelyet legtöbbször bőrpír és duzzanat kísér. A méhek a csípéshez a potrohuk végén található, méregzsákkal rendelkező fullánkjukat használják. A támadás során a fullánk a méregzacskóval együtt kiszakad a méh testéből, a rovar emiatt elpusztul. Éppen ezért a méh csak védekezésből, végveszélyben támad. Ilyen eset lehet, ha veszélyben érzi otthonát, táplálékát, életét. A darazsak ezzel szemben szúrásuk során sokkal ritkábban vesztik el fullánkjukat, így egy darázs – szemben a méhekkel – többször is támadhat és “csíphet”.
A méh- és darázscsípés rögtön fájdalommal jár, vörös, duzzadt, és mintegy 1 centiméter átmérőjű területet hagy maga után. Néhány emberben a csípés átmérője 5 centiméterre vagy még nagyobbra is megnőhet a következő 2-3 napban. Ezt a duzzanatot gyakran keverik össze fertőzéssel, holott a méhcsípést követő fertőződés ritka. A csípések otthoni ellátásánál általában elegendő, ha enyhítjük a fájdalmat, csillapítjuk a viszketést és megelőzzük az elfertőződést.
Miért viszket a szúnyogcsípés helye?
Sok más rovar, például a hangya és a szúnyog, illetve néhány pókszabású is képes marni. Ezek a rovarcsípések azonban inkább kellemetlenek, mint súlyosak, így otthon is könnyen kezelhetők, a már említett súlyosabb méh- illetve darázscsípésekhez hasonlóan.
A nagyon gyakori szúnyogcsípés során a nőstény szúnyogok – mivel a hímek nem szívnak vért – szúró szájszervükkel hatolnak a bőrbe. Ez a mi méreteinkhez képest olyan apró, vékony és hegyes szerv, hogy a szúrást magát sem a vérszívás közben, sem később nem érezzük. Ahhoz, hogy gondtalanul tudjon táplálkozni és emészteni, a szúnyog véralvadásgátló (antikoaguláns) anyagot juttat a szúrás helyére (mintegy beleköpi a sebbe), ami megakadályozza, hogy a vér megalvadjon szívás közben. Immunrendszerünk felismeri a szervezetünkbe került idegen fehérjéket, és beindul az 1-es típusú vagy azonnali túlérzékenységi reakció: ennek lényege, hogy a “betolakodó”, vagyis az idegen fehérje mielőbb eltávolításra kerüljön a szervezetből. Ebben főszerepet játszik a szöveti hízósejtekből felszabaduló hisztamin nevű anyag, ami elősegíti az erek tágulását és a fehérvérsejtek megjelenését a csípés (szúrás) területén. A hisztamin mindemellett erős szövetizgató hatással is bír, amelynek hatására az érpályából folyadék áramlik a szúrás helyére: ez vezet a későbbi duzzanathoz, a bőrben lévő idegvégződések ingerlése pedig viszketni kezd a szúrás helye. A bőr kipirosodásáért a környező erek tágulata felelős, ami szintén a hisztamin számlájára írható.
Pókharapások
Magyarországon, természetes élőkörülmények között nem él olyan pókfaj, melynek harapása mérgező lenne. A búvárpókban ugyan kimutatták méreg termelődését, de ez a faj nem harap. A legkellemetlenebb a mintegy 1,5-2 cm hosszúságú dajkapók harapása, amelynek nyomán olykor hetekig tartó égető érzés keletkezhet a csípés helyén. A dajkapók előfordulása hazánkban ritka, és harapni is csak a nőstény szokott, ha ivadékait védelmezi.
A pókharapások helyszíni ellátásakor a rovarcsípéseknél ismertetett módon kell eljárni. Természetesen nem mindig tudjuk elkerülni a csípéseket, ezért érdemes tisztában lennünk az alapvető tennivalókkal. A legbiztosabb módszer a kellemetlenségek elkerülésére azonban az, ha már a csípésre sem kerül sor.
Hogyan kezeljük a csípéseket?
Az alábbi tanácsokat részben Dr. Hanyecz Vince háziorvos segítségével állítottuk össze.
A legelső és legfontosabb teendő, hogy kíséreljük meg megtalálni a rovart, amely a csípés után valószínűleg elpusztult, hogy megtudjuk, esetleg méh vagy darázs volt-e. Ha a fullánk jól látható, távolítsuk el csipesszel, sterilizált tűvel, vagy tiszta körömmel.
A csípést semmiképpen ne nyomkodjuk, mert a váladék egyre mélyebbre hatol a bőrben!
Ha a csípés a szájban történt, szopogassunk jeget a nyelv megduzzadásának csökkentésére, amíg a kórházba érünk. (Ha csak egy csípés ért minket és jól vagyunk, elláthatjuk magunkat otthon is.)
Szúnyogcsípés esetén használjunk viszketés elleni, antihisztamin-tartalmú krémet, kölnit vagy tiszta alkoholt, hogy a viszketést csökkentsük. Ezután ismételjük meg a kezelést szükség szerint. (Ha nem vakaródzunk, akkor a viszketés és a duzzanat rendszerint fél óra alatt megszűnik.)
Méh- és hangyacsípés esetén óvatosan tisztítsuk meg vízzel vagy gyenge lúgos oldattal (szódabikarbóna vagy szalmiákszesz) a marás okozta sebet és kerüljük a bőr dörzsölését.
Darázscsípés esetén gyenge savas oldattal (ecet, citromlé) mossuk le a csípés helyét!
Pókcsípés esetén az egyetlen hasznos elsősegély, ha jégkockát helyezünk a csípés helyére, hogy a fájdalmat enyhítsük.
Bármilyen rovarcsípésre alkalmas a hagymalé, mert antiszeptikus, gyulladás gátló hatású. Ezért dörzsöljük be a csípést egy felezett hagymával, miután kiszedtük a fullánkot, és használjunk hideg borogatást (törülközőbe csomagolt jeget), hogy a duzzanatot csökkentsük.
Hívjunk mentőt vagy menjünk az érintettel a legközelebbi kórház ambulanciájára, ha allergiás reakció lép fel, több csípés ért minket, illetve ha a csípés a szánkban történt.
Forrás: www.eszaon.hu, www.webbeteg.hu