A diabetest először i.e. 1500 körül írták le az ókori Egyiptomban, ahol ritka betegségenek tartották a nagymennyiségű vizeléssel és testsúlyvesztéssel. A diabetes mellitus nevet elsőként Aretaeus (i.e.138-80) alkalmazta a betegségre a vizelet édeskés íze miatt. 1776-ban Matthew Dobson mérte meg először a vizelet glukóztartalmát e betegeken.
A diabetest, mint klinikai entitást elsőként az 1812-ben alapított New England Journal of Medicine and Surgery szaklapban írták le. Abban az időben prevalenciája sem volt ismeretes, és a betegség kialakulásának mechanizmusát sem ismerték.
Természetesen nem voltak hatékony kezelési módszerek, és az inzulinhiány miatt a diabetes fatális kimenetelű betegségnek számított. Az elmúlt kétszáz év alatt a betegséggel kapcsolatos ismereteink lényegesen gyarapodtak, az okokat, a megelőzés lehetséges módozatait és a kezelés módszereit illetően egyaránt. A diabetes megléte jelentős mértékben csökkentheti a várható élettartamot, így a kezelés előrehaladása révén drámai módon javult a betegek állapota, aktív és produktív éveik száma nőtt, akár hosszú évtizedekkel a diagnózis kimondását követően. Ma már számos hatásos terápiás eszközzel bírunk a hyperglycaemia és szövődményei kezelésében. A diabetes és társbetegségeinek kutatása igen termékeny tudományos életet is eredményezett, 1923 óta tíz tudós érdemelte ki a Nobel-díjat e tárgykörben végzett munkásságáért. Jó és rossz híreink egyaránt vannak a cukorbetegség témakörében…
Szarkasztikus humorral mondhatnánk, hogy a kutatás hatékony stratégiákat hozott a megelőzés terén, de a gyógyulás ösvénye még homályba vész. Ha össztársadalmi és népegészségügyi szemszögből nézzük, kevés fejlődés történt az elmúlt 200 évben, és mondhatnánk hogy egyáltalán nem jobb a helyzet, mint mondjuk 1812-ben volt.
Kétszáz éve a kórképet a súlyos inzulinhiány uralta, mint klinikai megjelenési forma. Akkor is voltak enyhébb hyperglycaemiás betegek, de ezek még az orvosig sem jutottak el. Napjainkban egészen másképpen tekintünk a diabetes betegségspektrumára. Ma a súlyos inzulinhiány a betegek mintegy 10%-ában jellemző, és ez azonnal kezelhető inzulinnal. A fennmaradó betegek javarésze túlsúlyos, és náluk jellemzően keveredik az inzulin-rezisztencia és a csökkent inzulin-elválasztás. Ezen diabetesforma prevalenciája sokszorosára nőtt, főként az utóbbi 30 év folyamán. Így alakult ki egy ma már “járványnak” tekinthető jelenség, ez a diabetest az egyik leggyakoribb betegséggé lépteti elő, amellyel minden szinten foglalkoznunk kell.
A diabetes mint járvány
Szerencsétlen egybeesés, hogy az egyének, az egyes diabeteses betegek életének és életminőségének javulása népegészségügyi szempontból nem számottevő, ott mások a mutatók. Világszerte jelentősen emelkedik a betegség prevalenciája. Ez a jelenség veti fel annak problémáját, hogy a kutatási eredmények alkalmazása és a társadalmi viselkedés nincsen szinkronban egymással. Az USA-ban az 1980–2010 közötti időszakban a diagnosztizált diabeteses betegek száma 5,6 millióról 20,9 millióra (!) ugrott, 2,5%-ról 6,9%-ra a teljes populációban. A 65 év feletti lakosság mintegy 27%-a diabeteses. Ha ez a trend folytatódik, 2050-re minden harmadik felnőtt ember cukorbeteg lesz Amerikában. Az American Diabetes Association kiszámította, hogy a diagnosztizált diabetes kezelési költsége jelenleg 174 milliárd dollár, és a kezelés és megelőzés költségei világszerte túllépik az egészségügy lehetséges finanszírozási kereteit.
A jövő kihívásai
Sürgető erejű probléma a diabetes gyakoriságának megugrása, tehát a populációszintű közbelépés a megelőzés oldalán alapvető. Számos módszer lehetséges a prevenció helyes implementálására. Szigorú tudományos módszerek szükségesek a helyes stratégia kialakítására, és jogi lépések a transz-zsírsavak eltávolítására az élelmiszerekből, az éttermekben minden étel pontos kalóriatartalmának feltüntetése, az iskolai étkezdékből és büfékből a magas zsírtartalmú ételek kitiltása, és az édesített üditőitalok megadóztatása. Ezek a módosítások, változtatások kétségkívül alapvetőek a diabetes kérdésének “megoldása” szempontjából, tudván, hogy a szükséges módosítások implementálása nem könnyű feladat, és sokkal nagyobb határozottság szükséges a tudományos felismerések gyakorlatba való átültetésére.
Az elméleti immunológia haladása – itt főként a primitív őssejtek pancreas-béta-sejtekké alakulására gondolunk – lehetőséget kínál 1-es típusú diabetesben az autoimmun zavar megelőzésére és kezelésére egyaránt. A diabetes-szuszceptibilis gének azonosítása tisztázhatja az inzulin-reszisztencia és a béta-sejt diszfunkció szerepét, valamint a molekuláris anyagcsereutak, gyógyszer-receptor target pontok helyét, és a 2-es típusú diabetes eredményesebb megelőzését, kezelését. Bár igencsak alapvető kihívásokkal kell szembenéznünk, a múlt eredményei alapján jogunk lehet az optimizmusra, abban bízva, hogy az inzulin alkalmazásához hasonló drámai áttörés következik be a belátható jövőben.
forrás: www.pharmindex-online.hu